TGI Choices3 okítás

2009.03.17. 17:38  timo-fb

A héten ismét továbbképezhettük magunkat a TGI piackutató cég jóvoltából. Mindig örülünk az ilyen lehetőségeknek, hiszen egyre jobban és hatékonyabban tudjuk így alkalmazni azokat a fejlesztéseket, amik hozzájárulnak a minél pontosabb és gyorsabb munkavégzéshez.

Aki még nem volt ilyen oktatáson, az kezdő tanfolyamon vett részt; akinek ez már megvolt, a középhaladóra ment tovább; és így tovább. Akadt olyan lelkes munkatárs is, aki bár már volt korábban ilyen tanfolyamon, de újra kezdte és átismétli a tanultakat.

A program maga a Choices3 alkalmazás, amely segítségével a magyar lakosság adott részeire vontatkoztatva tudunk meg különböző szokásokat. Ilyenek például, hogy "Hány jól kereső 25 - 39 év közötti nő - aki plázában vásárol - szokott hetente legalább egyszer sportolni". Persze ennél sokkalta bonyolultabb és relevánsabb keresésekre szoktuk ezt alkalmazni, mint "Egy adott célcsoport mely médiumokat szokta leginkább használni és mikor, hogyan".

Nagyon aranyos és jó kis fejlesztés, negyedévente frissülő adatbázissal. Tervezésnél kiemelten fontos, hogy úgy építsük fel a kampányt, hogy azzal azokat érjük el, akiket szeretnénk - és akiknek "mond is valamit" az üzenetünk.

Címkék: workshop

Irodai élet életté tétele

2009.03.11. 14:24  timo-fb

Az ember eredendően nem arra lett teremtve, hogy irodában ücsörögjön naphosszat, egy  vibráló fényforrást bámulva. Ezért a legtöbb irodai alkalmazott arra törekszik, hogy a munkakörnyezetét valamelyest elviselhetőbbé, kicsit személyesebbé tegye. Ezt a témát már számos ilyen-olyan felületen és szemszögből körbejárták, csak egy-két ilyen példa: irodaipatkányok című film, office filmsorozat, volt ezzel kapcsolatban már blog is, és az "ask-a-ninja" is foglalkozott a kérdéssel egy rész erejéig.

Az alábbiakban olvashatók azok a tippek és trükkök, amelyeket mi alkalmazunk:

  • olyan zenét hallgatunk last.fm-en, amit szeretünk
  • mindenkinek az asztalán ott díszeleg néhány (vagy sok) személyes tárgy
  • pihenésképpen olyan sajtóterméket fogyasztunk, ami minket érdekel
  • van, aki saját növényeket tesz ki
  • csocsó és darts
  • munka után póker-estek kollégákkal
  • beszélgetéseinknél személyesebb, munkán kívüli téma, ami által jobban megismerjük egymást
  • ebéd alatt szigorúan tartózkodunk a munkával kapcsolatos témáktól (már aki)
  • közös ötletelések
Címkék: office

Account assistant

2009.03.11. 14:03  timo-fb

Úgy tapasztalom, hogy minden munkahelyen kicsit mást takarnak az általánosan elterjedt elnevezések és munkakörök; ezért gondoltam, leírom, hogyan is telik egy "account assistant" hete a FastBridge-nél. Természetesen ez a bejegyzés a jelen helyzetünket írja le, könnyen változhat idővel - mivel nem tudni miképpen alakul a piac és abban elfoglalt helye a cégnek, és benne nekünk.

A hét első napján rendszeresen jóval több munkánk van, mint a többin. Ekkor készítjük el a heti helyzetelemzéseket, megjelenések ellenőrzését és a kampány záróértékeléseket. Ilyenkor minden éppen futó kampányról készítünk egy-egy elemzést (ún. "státusz") és egy-egy felület-ellenőrzést (monitoring).

Az elemzésnél megvizsgáljuk, hogy a megelőző vasárnap éjfélig hogyan teljesítettek az oldalakon elhelyezett hirdetések. Megnézzük a látogatások, látogatók számát; a hirdetésre való kattintásokat valamint ezek arányait. Ezekből az adatokból készítünk egy kereszt- táblázatot, amit kiegészítünk értékelő elemzéssel és kiküldjük Ügyfeleinknek. Ehhez a levélhez hozzácsatoljuk még a felületenkénti monitoringokat.

Az ún. monitoring abból áll, hogy az előzetes terv alapán végignézzük azokat a felületeket, ahol a hirdetésnek meg kell jelennie és készítünk róluk egy-egy képernyőmentést (screenshot). Ezzel igazoljuk, hogy az adott felületen valóban megjelent a kreatív.

Amennyiben véget ért egy kampány, akkor arról készítünk egy külön záróértékelést ("post-buy"), amiben részletesen kielemezzük a kampány futását, külön kitérve a sajátosságaira, erősségeire és esetleges gyengeségeire. Ez kiemelt fontossággal bír, hiszen ez alapján határozzuk meg, hogy mennyire volt sikeres a kampány; mennyire értük el az előzetesen kitűzött célt.

A hét további részében is figyeljük a futó kampányokat. A hét közben elinduló - vagy napi - megjelenéseket ellenőrizzük, vagy az esetleg gyengébben teljesítő felületeket erősítjük.

Továbbá segítünk az "account executive"-oknak tervezni; ill. a futó kampányokkal kapcsolatos napi ügyek és kérdések feldolgozását, megválaszolását; és esetleges problémák orvosolását mi látjuk el. Munkánk része még az induló kampányok előkészítése. Ilyenkor beágyazzuk a kampányt a hirdetés-követő-rendszerünkbe (adserver), hogy mérni tudjuk majd a megjelenéseit és egyéb eseményeit a hirdetésnek. Valamint mi rendeljük meg a felületeket a médiumoktól és közvetítünk az ügyfél / médium és saját pénzügyünk között is.

Fő munkaeszközeink: Excel, Outlook, FireFox, Explorer, telefon.

Amivel pihentetjük a szemünket a sok órás képernyő nézése során: csocsó, darts, magazinok és hetilapok olvasása.

A mi munkakörünk igazából a napi kapmánykövetés és ezzel kapcsolatos operatív tevékenységek.

---------

A fent írtak egyénenként és ügyfelenként többé-kevésbé változhatnak, de lényegileg ezt mind mi csináljuk.

Címkék: office

süti beállítások módosítása