Ringier Awards 2009

2010.02.25. 18:37  fastbridge

Átadásra kerültek A Ringier Awards 2009 díjai. A Fastbridge két pályaművel is shortlistre került "Az év online megjelenése 2009" kategóriában. Végül a Budapest Bank Webstart kampány nyerte a kategóriában a díjat. A médiatervezési- és vásárlási feladatokat a Fastbridge végezte. A kampányban a kisvállalkozókat céloztuk és első saját honlapjuk elkészítéséhez segítettünk megtenni az első lépéseket.

A díjról iPhone-nal fotó készült, és gyorsan ki is posztoltuk a facebook oldalunkra.

ringier awards 2009

Címkék: online díj médiatervezés médiaügynökség fastbridge médiavásárlás

Boldog születésnapot - 1 éves a Fastbridge Hungary Kft.

2009.12.08. 11:44  FB Peti

Annak ellenére, hogy a Fastbridge márkanév már a 2000-es évek eleje óta adott, illetve hogy már az ezredforduló óta működtek az Ini és a UM oldalán is a digitális csoportok, külön digitális ügynökségbe csak 1 éve rendeződtünk.

Ennek a megünneplésére dec. 8-án került sor a "kékszékes" tárgyalóban, ahol Zsolesz és Peti tartott egy vicces prezit az elmúlt 1 évben történtekről, mind a szakmai, mind a csapatépítő dolgokról. Persze jókat röhögtünk, mert nem volt véresen komoly a dolog, elvégre ünnepeltünk, vagy mi :-)

fastbridge szülinap - Peti, István

Atyáink, Béla és István is megköszönték az első évet, elmondták, hogy nagyon büszkék ránk, és hogy a 2010-ben még nagyobb hajtás lesz, többet várnak tőlünk :-)

Mi persze bátran felvesszük a versenyt, első akadályként befaltunk egy halom szülinapi süteményt, és aztán visszament mindenki a helyére számlákat ellenőrizni, és évet zárni.

Boldog szülinapot!

fastbridge szülinap - torta

fastbridge szülinap - Verus, Lala, Zsolesz, István

Címkék: szülinap office party fastbridge

Fastbridge arculat

2009.02.11. 22:45  Repus

Új év, új cég, új arculat. Lázasan alakul az új cég arculata is. Elkészült a logónk és sikerült véglegesítenünk a névjegykártyáinkat is - hamarosan már mindannyiunknak lesz. Addig is elnézést mindenkitől, akinek már ígértünk, de még mindig nem tudunk adni.

Dolgozunk a prezentációs és word formátumainkon is. Persze a grafikus dolgozhat rajta a legtöbbet, de mi lelkesen véleményezünk, kitalálunk, megfordítunk, stb. A legtöbbet persze az új médiaterv formáján dolgozunk. Sokan lettünk, sokféle tapasztalattal és igyekszünk egy olyan tervet kialakítani, ami a lehető legtöbbet elmondja majd ügyfeleinknek a kampányokról - mindezt a legpontosabban, hogy a vásárlási folyamat is egyértelmű lehessen.

Mindeközben játszunk a színekkel és betűtípusokkal és az e-mail aláírásunkban felsorolandó információk részletességével. Még jó, hogy mindannyiunknak van véleménye...

fastbridge logo

Címkék: online arculat médiaügynökség fastbridge

Elérhetőségeink

2009.02.09. 23:30  fastbridge

Kérdés vagy észrevétel merült fel a blogunk tartalmával kapcsolatban?

Örömmel állunk rendelkezésre a kérések, kérdések megválaszolásával az alábbi elérhetőségeken is:

E-mail    office kukac fastbridge.hu
Telefon   +361 802 5190
Skype    Fastbridge szóra keresve

www.fastbridge.hu

Címkék: telefon skype kapcsolat email elérhetőség fastbridge

Fastbridge

2009.02.09. 22:49  Istvan

A Fastbridge 2000-ben alakult. Egy lelkes fiatal lány, Hámori Zsuzsa alapította a Fastbridge-et, akkor még az Initiative online divízióját.

Az új évezred hajnalán nem volt könnyű dolga annak, aki online kommunikációval kezdett. Meg kellett ismertetni az ügyfeleket az új médium kínálta lehetőségekkel, át kellett törni a - Gábor kollegánk által csak percepciós gátnak nevezett - előítéleteket, majd ha ez mind megvolt, akkor minimál budget felhasználásával, "ultrahatékony" kampányokkal kellett bizonyítanunk létjogosultságunkat.

Zsuzsa azóta megjárt egy másik ügynökséget, anyuka lett és a babázós időszak után ügyféloldalon tért vissza a szakmába. Mi, akik nagyjából együtt kezdtünk Répássy Zsuzsival, Klaudiával és a fiúkkal, lányokkal, akik azóta már nem velünk dolgoznak, egy közös dolgot elmondhatunk magunkról: nevezetesen azt, hogy mindahányan azóta is lelkes hívei vagyunk a digitális és online kommunikációnak. Még ha néhányan más ügynökségeknél is teszik mindezt.

Kis csapatunk 2006-ra kiteljesedett és akkorra már négy fővel és a teljes Initaitive portfólióhoz mérten is jelentős költéssel a hátunk mögött haladtunk az online média szárnyaló hullámain. Ügyfélprezentációkon, pitch prezentációkon, konferenciákon igyekeztünk továbbra is az onine kommunikáció nagyköveteiként hirdetni az igét. Sokszor mi voltunk azok, akikre nem maradt idő a prezi végén, sokszor mi voltunk azok, akiknek 4 percük maradt, hogy összefoglalják rengeteg mondandójukat, de egy dolog nem apadt, és ez a lelkesedésünk volt.

2009-ben érett meg az idő arra, hogy munkánk gyümölcsét kézel foghatóvá tegyük. Az Initiative-ról leválva a Mediabrands ügynökségek sorában új céget alapíthattunk. Egy olyan céget, amelyben hiszünk, hogy képes előremutató és innovatív marketingmegoldásokkal, lelkes és mára jelentősen kibővült csapatával egy olyan szolgáltatási színvonal megvalósítására, mellyel valóban ki tudjuk használni az onine médiában rejlő lehetőségeket és hatékonyan tudjuk ezeket ügyfeleink érdekében alkalmazni.

A Fastbridge egy digitális és online marketingommunikációs ügynökség, de ugyanakkor egy lelkes csapata tehetséges fiatal szakembereknek, akik hisznek a folyamatos fejlődésben, a marketingkommunikáció jelentőségében, akik lelkesen kísérleteznek és próbálnak ki új kommunikációs megoldásokat, akik igyekeznek mindig egy lépéssel előbb, egy lépcsőfokkal feljebb járni és akik büszkék lehetnek munkájukra, amikor ügyfeleikkel közösen vállalt kockázatok eredményeképpen valami újat, valami maradandót, valami eredményeset sikerült alkotniuk.

Cégünk elérhetőségei a kapcsolat menüpontban találhatóak. 

 

 

Címkék: média online ügynökség médiatervezés médiaügynökség fastbridge initiative médiavásárlás

Új cég az online médiapiacon

2009.02.09. 21:29  fastbridge

Ezzel a címmel jelent meg ma rólunk egy cikk a Kreatív Online-on.

Önálló vállalatként először jelentünk meg a sajtóban, és így a széles nyílvánosság elé tártuk, hogy új cég alakult meg a piacon. Bár a cikk főként a múltat elemzi, mi mindenképpen abban bízunk, hogy a közeljövőben új színt hozunk az online és digitális kommunikáció világába.

A Fastbridge elsősorban online és digitális marketingkommunikációs tanácsadással, valamint digitális média tervezésével és vásárlásával foglalkozik - írtuk le a cikkben -, mely elsősorban a médiapiacon betöltött szerepünket, valamint az ügynökség partnereit próbálta gorcső alá venni.

Ezúton is köszönjük az Arcus elmúlt két évben folytatott tevékenységét és bár átalakult az Arcus csoporttal folytatott együttműködésünk tartalma, bízunk abban, hogy a médiatervezésen és -vásárláson túl még számos egyéb terület van, ahol a piac épülésére tudunk különböző területeken együttműködni.

A cikk teljes szövegét az alábbi linken lehet elolvasni. A cikkel kapcsolatos kérdésekre pedig örömmel válaszolunk.

http://www.kreativ.hu/cikk.php?id=23319

 

Címkék: ügynökség universal magna médiatervezés fastbridge initiative médiavásárlás

Megalakultunk

2009.02.07. 14:12  fastbridge

2009. január 1.

 

Megalakult a Fastbridge Hungary Kft. A Mediabrands vállalatok sorában új egységként megalakult a Fastbridge. A korábban az Initiative Hungary médiaügynökség online divíziója új életre kelt és önálló vállalatként megkezdte működését.

fastbridge logo 3d

 

 

Címkék: média médiatervezés médiaügynökség fastbridge médiavásárlás mediabrands

süti beállítások módosítása